dcsoft

Adatbázis-kezelés - Lekérdezések


Lekérdezések segítségével egy vagy több táblából lehet adatokat visszanyerni, összefüggéseket kimutatni vagy akár átfogó módosításokat végrehajtani. Több fajtájuk is létezik, azonban mi most az egyik leggyakoribb, úgynevezett választó lekérdezéssel ismerkedünk meg. Lekérdezés létrehozásához két módszer áll rendelkezésünkre, ahol egyik a varázsló használata, a másik pedig a tervező nézet. Mi az utóbbival fogunk megismerkedni.
1. Első lépésként váltsunk át az adatbázisablakban, a "Lekérdezések"-hez
2. Válasszuk ki a Tervező nézetben való lekérdezés létrehozást
Lekérdezés tábláinak kiválasztása
3. A folytatásban adjuk hozzá az összes olyan táblát ami érintett a lekérdezésben. A táblák hozzáadásuk után a felsőrészben jelennek meg, a korábban létrehozott kapcsolataikkal együtt.
4. Válasszunk ki összes, a lekérdezésben szerepet játszó mezőt és adjuk hozzá a tervezőrácshoz (alsó rész). Ezt megtehetjük magán a tervezőrácson a megfelelő tábla és annak megfelelő mezőjének kiválasztásával, vagy (és talán így az egyszerűbb) a mezőre való dupla kattintással. Egy mezőt akkor kell a tervezőrácsra raknunk, ha meg kívánjuk jeleníteni, rendezési kulcs, vagy feltétel vonatkozik rá.
A lekérdezések helyes definiálásának egyik legfontosabb része a feltételek megfelelő megadása. Az ezzel kapcsolatos általános szabály az, hogy az egy sorba beírt feltételek között logikai "és" kapcsolat, míg az egyes sorok között logikai "vagy" kapcsolat van. A teljesség igénye nélkül, ha két mezőre definiált feltétel között logikai "és" kapcsolat van, akkor egy rekord csak akkor fog megjelenni az eredményben, ha mindkét feltételnek eleget tesz. Ugyanakkor logikai "vagy " kapcsolat esetén, elég csak ez egyik feltétel kielégítése az eredményben való megjelenítéshez.
4. Ha mindent megadtunk, már csak az eredményt kell megjelenítenünk, amit a lekérdezés futtatásával (a eszköztár felkiáltójeles gombja) vagy adatlap nézetbe való átváltással tehetünk meg.
5. Nem maradt más hátra, mint elmenteni a lekérdezésünket olyan néven, amiről későbbiekben is tudni fogjuk, hogy milyen rekordokat válogat le.

 

Következő lecke: Űrlapok




Adatbázis-kezelés, lekérdezés, MS Access